Bach-virág esszenciák

Dr. Edward Bach (1886-1936) Moseley-ben született, rézöntő család elsőszülött fiaként. Már fiatalon eldöntötte, hogy orvos lesz. Nagyon sok időt töltött az emberek megfigyelésével, rájött, hogy lelkiállapotuk mennyire kihat fizikai egészségükre. Mindig is igyekezett segíteni embertársain, nagy alázattal élt. Idővel rájött, hogy az orvostudomány figyelmen kívül hagyja az ember lelkiállapotát, holott ezek szoros összefüggésben vannak a betegségekkel.

bach-virag-terapia

Elkezdte kifejleszteni virágeszenciáit. Rájött, hogy az emberi természettel analóg rendszerek megtalálhatók a természetben is. A növényekhez fordult, azok jellemzőit, előfordulásukat, szerkezetét figyelte, miben hasonlítanak egyes emberi tulajdonságokra. Megtalálta, amit keresett! Élete végéig 38 esszenciát gyűjtött, melyeknek azóta is hatalmas sikerük van.

Edward Bach a hasonló a hasonlót gyógyítja elvet alkalmazta, de továbbvitte a gondolatmenetet és azt hirdette, hogy a betegség az a hasonló, ami a hasonló lelki problémát orvosolni képes. Ha a betegség a segítségünkre siet, hogy felhívja a figyelmünket lelki tévedésünkre, akkor a betegség, mindjárt gyógyszerré válik a kezünkben. A gyógyszer pedig addig kell, amíg a problémát magunkban fel nem oldjuk.

A hasonlót a hasonlóval elv lényege azon a szellemi – de a fizikában is megtalálható – törvényen alapul, hogy ha egy rezgés egy azonos frekvenciájú, de ellentétes fázisú rezgéssel találkozik, a két rezgés kioltja egymást.

A kineziológiai oldás során használom a Bach-virág esszencia cseppjeit, amelyek segítenek feloldani a múltbéli stresszt.

Az esszenciák alkalmazása, valamint a hozzájuk tartozó pozitív megerősítések felolvasása mélyen a tudatalattiban fejtik ki áldásos hatásukat. Ezzel is támogatva a testi, lelki és szellemi harmónia elérését.

Szeretettel várlak Budapest közelében, Érden!

Fényes Erika – Stressz oldás, One Brain Kineziológia
Bejelentkezés: 06-30/574-77-25

Alábbiakban a Bach-virág esszenciák rendeltetésük szerinti csoportosításáról olvashatsz!

A félelem gyógyírjai

Bohócvirág Bach virágterápiaBohócvirág - A bátorság virága
Pozitív állapot: A beteg megtanul sajátos érzékenységével élni.
Megerősítés: Bátran szembenézek mindazzal, amit fel kell szabadítanom magamban. Elfogadom, hogy el kell vágnom régi kötelékeket. Megszabadulok a félelmeimtől, hogy megnyíljak az új érzéseim, a biztonságom felé.
voros_vadgesztenye Bach virágterápiaVörös vadgesztenye- Az önállósodás virága
Pozitív állapot: A beteg együtt érző lett, amely nem zárja ki saját egyénisége megőrzését sem.
Megerősítés: Nyugodt vagyok a szeretteim felől. Nekik is a saját útjukat kell járni, akárcsak nekem. Nem aggódom miattuk, nem féltem őket, bízom a gondviselés hatalmában.
rezgonya Bach virágterápiarRezgőnyár- A sejtelem virága
Pozitív állapot: Saját érzelem reális értékelése és helyes irányítása.
Megerősítés: Nem fenyeget veszély. Biztonságban vagyok. Isten vigyázza a lépteimet. Megőrzöm az erőmet, megszabadulok ismeretlen félelmeimtől. Nyitva állok az isteni világosság befogadására.
molyhos_napvirag Bach virágterápiaMolyhos napvirág- A kitörés virága
Pozitív állapot: Nyugalomérzet kritikus helyzetekben. Megismeri saját pszichikai képességeit. Hősiesség.
Megerősítés: Higgadtan nézek szembe Bármilyen nagy félelemmel, mert van kellő önuralmam. Megnyílok a belsőmből fakadó bátorság felé. Törlöm a félelmeimet, átverekszem magam a fenyegető veszélyeken.
cseresznyeszilva Bach virágterápiaCseresznyeszilva- A higgadtság virága
Pozitív állapot: Bátorság, spontán pszichikai erő, kitartás, hogy a nehezebb lelki és testi kellemetlenségek elviselhetők legyenek.
Megerősítés: A cselekedeteimet magam irányítom. Nyitott vagyok a belső fény és erő számára, elfogadom az útmutatásait, mert a helyes irányba vezetnek. Nem félek az önuralmam elvesztésétől, hiszen megvan bennem az önuralom képessége.

A bizonytalanság gyógyírjai

egynyari_szikarka Bach virágterápiaEgynyári szikárka- Az egyensúly virága
Pozitív állapot: Kiegyensúlyozottság, belső határozottság. Erő a döntésekhez.
Megerősítés: A terheimet biztosan mérlegeltem és magam választottam. Többé nem tántorgok a végletek között, bízom a saját döntéseim helyességében. Felhagyok a tétovázással.
kekgyoker Bach virágterápiaKékgyökér- Az intuíció virága
Pozitív állapot: Felismeri saját hibáit és bízik önmagában. Meghallgatja a belső Ént. Intuíciója vezérli.
Megerősítés: Hiszek a döntéseim igazában. Tudomásom van a belső énem csöndes bölcsességéről. A hiányos önbizalmamat fölszámolom, mert bízom a benső útmutatásokban.
agas_rozsnok Bach virágterápiaÁgas rozsnok- Az elhivatottság virága
Pozitív állapot: Az ember életében új lehetőségek nyílnak, életcélja átminősül, belső következetesség, a célok világos elképzelése jellemzi.
Megerősítés: A lényem mélyéről tisztán jön a szándékom. Nyitott vagyok a belső tudás iránt, mert elveszet az életem valódi feladatához. Megválok a bizonytalanságtól és a hiányérzettől, mivel bízom az isteni útmutatásban.
gyertyan Bach virágterápiaGyertyán- A rugalmasság virága
Pozitív állapot: Visszaadja a lelki erőt és a szükséges energiát a természetes életritmushoz.
Megerősítés: Átjár a belső életerő, megújítják a tetemet, a lelkemet és a szellememet. Értékelem a bennem áramló isteni világosságot. A fáradságom megszűnik az isteni fény erejében.
oszi_tarnics Bach virágterápiaŐszi tárnics- A hit virága
Pozitív állapot: Az ember képes lesz várakozni, hogy a konfliktusokat megoldhassa. Pozitív elvárások, belső biztonságérzet jellemzi.
Megerősítés: Bízom az irányító gondviselés bölcsességében. Elfogadom, ha további célok miatt időnként hátráltat vagy visszavet. Nem érzek keserűséget, bízom minden megnyilvánulás tökéletességében, magasabb rendű összhangjában.
sulzanot Bach virágterápiaSülzanót- A remény virága
Pozitív állapot: A belső akarat erősödik, ébredezik a remény. Új lehetőségeket lát a nehéz helyzetekben és az életlehetőségeiben.
Megerősítés: A szivárványt a remény jelképének tartom. Kinyílok a remény belőlem fakadó ígéretére. Megszabadulok a reménytelenségtől e határtalan ígéret tudatában, hiszen eső után előbukkan a szivárvány.

A jelen történései iránti érdektelenség gyógyírjai

Erdei iszalag- A realitás virága
Pozitív állapot: Valóságtudat. Kreatív lesz. Növekszik a munka iránti vágya, és érdeke fűződik hozzá.
Megerősítés: A jelenben élek, itt és most. Elfogadom a felelősséget az életemért, és a lét teljességére törekszem. Nem menekülök a mából, mert az élet Isten ajándéka.
Jerikói lonc- A múlt virága
Pozitív állapot: Idejétmúlt értékek felismerése jellemzi, hogy a kívánságot a jelen felé fordítsuk. Elősegíti az embert, hogy a jelenben éljen.
Megerősítés: A jelenben élek, nem merülök a múlt emlékeibe. Elfogadom a jelent. A mai nap, új tapasztalatok és meglepetések felé fordulok. Elfelejtem a tegnapot. Az élet újra kezdődik a mai nappal.
Fehér virágú vadgesztenye- A gondolkodás virága
Pozitív állapot: Visszatér a lelki nyugalma, tisztázódnak gondolatai.
Megerősítés: Az elmém lecsillapodott a belső énem békéje érdekében. Befogadom a nem kívánatos gondolataimat puha takaróként fedő nyugalmat. Minden gondot elengedek, így meglelem a lelki nyugalmat.
Vadgesztenyerügy- A tanulás virága
Pozitív állapot: Hajlam a tanulásra. A mindennapi életben való építő tevékenység és gondolkodás.
Megerősítés: Mindenből tanulok. Nyitott vagyok a tapasztalás előtt, mert a fejlődésemet szolgálja. Törlöm a tudatomból a minták ismétlésének kényszerét, és tovább lépek, ha valamit már megtanultam.
Olajfa- A megújulás virága
Pozitív állapot: Az ember gondosan ápolja életenergiáját. Megáll a saját lábán. Erősödés, felüdülés, lelki nyugalom jellemzi.
Megerősítés: Helyreállítom a belső életerőmet, mert feltöltődöm a bennem áramló új erőkkel. Felszámolom a kimerültségem okait, örömmel fürdöm az egészség fénylő zuhatagában.
Vadrepce- A fény virága
Pozitív állapot: Nagylelkűség, belső öröm válik jellemzővé. Átmenet az élet fázisain belső egyensúllyal és biztonsággal.
Megerősítés: Belső derűm tudatosításával feloldom a szomorúságomat, immár derűs érzelmek töltik be a lényedet. Elengedem a mélabút, egyúttal megnyitom a lelkemet a rám váró belső örömök előtt.
Vadrózsa- Az életkedv virága
Pozitív állapot: Belső motiváltság, vitális érdeklődés kezdődik az élet iránt.
Megerősítés: Az élet kezd új értelmet nyerni. Fogékony vagyok az izgalmára és az örömeire. Az erőm vezeti a választásaimat. Felhagyok a közömbösséggel, és minden figyelmemet a megújuló életem felé fordítom.

A magányosság gyógyírjai

Békaliliom- A kommunikáció virága
Pozitív állapot: Kinyílnak embertársaik előtt. Alázat. Bölcsesség, együttérzés a társaikkal szemben.
Megerősítés: Tudatában vagyok a szelídségem, függetlenségem és önállóságom tápláló erejének, mert ebből mások szintén energiát nyernek. Szívesen, alázatosan megosztom ezen kincseimet. Lemondok az elkülönülésről, ha a többiek érdekeit kell szolgálnom.
Nebáncsvirág- Az idő virága
Pozitív állapot: Türelmes és megértő lesz a lassúbbakkal szemben. Közreműködik másokkal.
Megerősítés: Türelem tölt el, könnyedén úszom az árral. Hagyom, hogy mások a békéjüket a saját módjukon találhassák meg. Megszabadulok a rohanás kényszerétől, hagyok időt magamnak az élet virágos kertjében időzni.
Hangafű- Az identitás virága
Pozitív állapot: Mindig készek másoknak tanácsot adni és másokat meghallgatnak.
Megerősítés: Érdekel a mások boldogulása. Segítek nekik, mert minél többet adok magamból, annál többet kapok vissza másoktól. Megszabadulok az önzéstől, eközben őszintén átérzem a mások gondjait.

A túlérzékenység gyógyírjai

Apróbojtorján- Az őszinteség virága
Pozitív állapot: Az ember megtanulja az élet súlyát elviselni. Kifejlődik a képessége a konfliktusok elviselésére.
Megerősítés: Tudatosan elfogadom a hangulataimat és az érzéseimet. Mindenféle helyzetben a megfelelő módon fejezem ki ezeket. Nem tétovázom többé a dolgaimban.
Kisezerjófű- A szolgálat virága
Pozitív állapot: Megtanulja, hogyan és mikor kell nemet mondani. Hangsúlyt fektet saját szükségleteire. Határozott lesz.
Megerősítés: Elfogadom, hogy a saját igényem ugyanolyan fontosak, mint másoké. Ellenállok bizonyos kérdéseknek, ha terhemre vannak. Megszabadulok a terhes kötelezettségektől, mert van önbecsülésem. Csak akkor adok, amikor erre késztetést érzek.
Diófa- A világra segítő
Pozitív állapot: Az ember hallgat a belső hangra és hű lesz önmagához. Eltökéltség „ A pionír, aki hű marad önmagához”.
Megerősítés: Tudom, minden új kezdés az élet csodálatos kalandjának része. Kinyílok és elfogadom az átmeneteket, eközben elszakadok a múlttól és kötelékeitől. Szabadulásomban bizalommal és hittel üdvözlöm az újat.
Magyal- A szívet megnyitó virág
Pozitív állapot: Az érzelmek megváltoznak pozitív irányba, és nagylelkűség válik az uralkodóvá. Szívélyesség, mindent átfogó szeretet jellemzi majd.
Megerősítés: A lényem mélyéből kiárad a szeretet. Megbékélek a múltam sérelmeivel. Megbocsátok mindazoknak, akik valaha bántottak. Mivel szeretek, engem is szeretnek.

A kétségbeesés gyógyírjai

Vörösfenyő- Az önbizalom virága
Pozitív állapot: Visszatér az egészséges önbizalma, az önbecsülése. Hisz a jóban.
Megerősítés: Tudatában vagyok önnön egyediségemnek, és barátságban élek önmagammal. Becsülöm magamat, és tudom, amihez hozzáfogok, azt sikeresen végrehajtom. Nem félek többé a balsikertől, nincsenek kétségeim. Megabiztosan haladok tovább.
Erdei fenyő- Az önelfogadás virága
Pozitív állapot: Reális felelősséget érez önmagával és másokkal szemben. Megtanulja belátni a saját hibáit és ezzel együtt megbecsülni magát.
Megerősítés: Tudatosan a tőlem telhető legjobbat teszem, és ebben a tudatosságban elégedett vagyok azzal, amit csinálok. Felhagyok az önsajnálattal és a bűntudattal, többé nem érzem magam alkalmatlannak a dolgok elvégzésére. Megbocsátok önmagamnak, hiszen mindig a legjobbat cselekszem.
Szilfa- A felelősség virága
Pozitív állapot: Önbizalmát visszanyeri. Lehetővé válik számára a reális élet, a reális megoldások.
Megerősítés: Alkalmas vagyok a feladataimra, és felelősségteljesen viszonyulok dolgaimhoz. Tudom, mit végezzek el ma és mit holnap. Nem vállalok többet, mint amennyit nyugodtan tudok intézni.
Szelídgesztenye- A megváltás virága
Pozitív állapot: Akaraterejének felismerése, önmagára talál, felkészül a lelki fejlődésre.
Megerősítés: Belső állóképességem feléled, átjár, mert elfogadom az erejét. Utat engedek a bennem lakozó erőknek. Megszabadulok a belső gyötrődésemtől, a kétségbeeséstől, amint a sötétségen áttör a belső valóság világossága, és felnyitja az élet előtt a szívemet.
Ernyős madártej- A vigasz virága
Pozitív állapot: Tapintatosság, rugalmasság az élmény feldolgozásánál. Könnyen áthidalja a nehézségeket, pszichikailag megerősödik.
Megerősítés: Betölti lényemet az egyészség fénye, mert leszámoltam a fájdalmaimmal és a veszteségeimmel. Nyitott szívvel elfogadom a bensőmből fakadó kegyelmet. Megszabadítom a lényemet a szomorúságtól, a megrázkódásoktól. Megújultam, újból egésznek érzem magam.
Fűzfa- A sors virága
Pozitív állapot: Saját sorsának mesterévé válik. Konstruktív magatartást vesz fel, teljes bizalommal van az élet iránt.
Megerősítés: belátom és elfogadom személyes felelősségeimet az élet alakulásáért. Ideje túllépnem a mások hibáztatásán a saját dolgaimért. A többiek a legjobbat igyekeztek nyújtani számomra. Megbocsátok, és elengedem a szívemből az összes neheztelést.
Tölgyfa- A kitartás virága
Pozitív állapot: Az érzelmek megváltoznak pozitív irányba, és nagylelkűség válik az uralkodóvá. Szívélyesség, mindent átfogó szeretet jellemzi majd.
Megerősítés: A lényem mélyéből kiárad a szeretet. Megbékélek a múltam sérelmeivel. Megbocsátok mindazoknak, akik valaha bántottak. Mivel szeretek, engem is szeretnek.
Vadalma- A megtisztulás virága
Pozitív állapot: Lehetővé válik, hogy az életet való fényben lássa. Felismeri, hogy a kis és nagy testi problémák gyökerei a belső diszharmóniából erednek.
Megerősítés: Tökéletes vagyok egész valómban. Olyan tiszta vagyok, mint bennem világító lélek fénye. Elfogadom a testemet az életben vállalt feladataim betöltésére. Elengedem a tisztátalanság és a tökéletesség érzetét, amikor kinyílok a belső világosság felé.

A mások boldogulása miatti aggódás gyógyírjai

Mezei katángkóró- Az anyaság virága
Pozitív állapot: Megtanulnak szeretni, önfeláldozókká válnak szeretteikkel szemben, és ezért nem követelnek semmilyen ellenszolgáltatást.
Megerősítés: Képes vagyok feltétel nélkül szeretni. Nyitott vagyok, méltányolom a bennem lakozó isteni szeretet, lemondok mások befolyásolásáról és ellenőrzéséről.
Vasfű- A lelkesedés virága
Pozitív állapot: Tudatosan irányítják akaraterejüket. Megismerik önmagukat, és képesek lesznek arra, hogy másokat is észrevegyenek. Elfogadnak új ötleteket, gondolatokat. Nem esik nehezükre megváltoztatni saját véleményüket, ha mások ötlete jobb.
Megerősítés: Belső bölcsességem a tudományt csak akkor osztom meg másokkal, ha kérik. A közlésvágyamat visszatartom, a véleményemet sem erőltetem a többiekre. Tudom, mindenkinek jogában áll hinni a saját választásában, hiszen nekem sincs mindig igazam. Eltölt a békesség érzése.
Szőlő- A tekintély virága
Pozitív állapot: Tehetség a vezetésben, természetes autoritás, egészséges becsvágy, nagylelkűvé válik. Megkülönbözteti az egészséget a beteg ambícióitól.
Megerősítés: Tudatában vagyok a vezetői képességemnek. Szívesen és alázattal fogadom adottságomat, s e helyzetet mindenkor jóra használom. Szelíden, szeretettel irányítok. Megválok uralkodói igényemtől, figyelek a mások tanácsaira.
Bükkfa- A tolerancia virága
Pozitív állapot: Az ember toleráns, a viszonyokat értelmesen taglalja. Pszichikailag kiéleződnek a meglátásai.
Megerősítés: Mindenkivel türelmes vagyok. Minden ember olyan, amilyen. Felhagyok a mások bírálásával, hiszen mindannyian a képességeink szerinti legjobb önkifejezésére törekszünk.
Forrásvíz- A rugalmasság gyógyítója
Pozitív állapot: Felszabadulnak a belső szigorú önkontrolltól. Áttérnek a természetes életformára.
Megerősítés: Belső meggyőződésem és eszményképem az erőm forrása. Tudom, hogy az élethez nélkülözhetetlen a rugalmasság. Megszabadulok viszont a hajthatatlanság rabságából, és megteremtem a belső szabadságom és örömeim lehetőségét.

Könyvajánló

Colin C. Tipping

Sorsfordító megbocsátás

Dr. Eric Pearl

Kapcsolatteremtő gyógyítás

Lee Carroll

Kryon könyvei I-X-ig

Neale Donald Walsch

Beszélgetések Istennel I-II-III.

Dr. Rüdiger Dahlke

A betegség, mint szimbólum

Kurt Tepperwein

Mit árul el a betegséged?

Louise L. Hay

Éld az életed!
Az erő benned van!

James Redfield

Mennyei Prófécia

Johanna Walter

Ha hozzám érsz